2013. augusztus 19., hétfő

Szívás az orrszívás


Hát Srácok!

Mi is tudjuk, mikor fázzunk meg mind a ketten úgy "istenigazából". Sejtitek, amikor gyakorlatilag vízként ömlik a takony az orrotokból, fáj, ha köhögtök, állandóan tüsszögtök, és persze nem tudtok elaludni, mert egyáltalán nem kaptok levegőt. Hát persze, hogy augusztus közepén, a legnagyobb melegben! Úgy a jó. És persze nem elég, hogy én rosszul vagyok, de két napra rá elkapja a gyerek is, így együtt őrjöng, tombol és hisztizik rajtunk a betegség.


Ebben az állapotban írom e sorokat. És ennek az állapotnak a legközpontibb témája a
TAKONY.


Az én orrom már gyakorlatilag úgy néz ki, hogy bárki azt hiheti, ha hozzáér, letörik. Vörös a fújástól, a peremét pedig száraz bőrcafatok cakkozzák. Hát mit mondjak, az orrom földön túli látvány mostanság.

Bence pedig egész egyszerűen egy 12 kilós takonypóc.
Folyamatosan ömlik belőle a lé, és persze, szoros együttlétünknek köszönhetően nemcsak az ő ruhája, de nekem is mindenem taknyos tőle. A mindenem oly mértékben igaz, hogy a kanapém, az ágyam, a párnáim és a székeim is beletartoznak. A lakásban mindenen cuppog a takony.

Ez a helyzet felveti tehát az orrszívás szükségességét.
Amit, ugye, a gyerekek gyűlölnek. Bár az egyik tavaszi megfázásnál három áldott napig Bence kifejezetten együttműködő volt a kérdésben, olyannyira, hogy már egészen kivételezettnek éreztem magam, de aztán ez az idilli hozzáállás a negyedik nap szertefoszlott, és vele együtt az orrszívás hatékonysága is hatalmas csorbát szenvedett. 

És hát nézzük a tényeket. Bence egy tizenkét kiló körüli, nyolvanegynéhány centis vasgyúró. Már pelenkázni is minimum három távirányító, egy iPhone és egy kulccsomó segítségével tudom, miközben eléneklem neki a Carmina Buranat. Hát hogy tudnám kiporszívózni az orrát, amikor egy ilyen művelet sikerességéhez minimum polipnak kéne lenni, aki négy karjával lefogja a gyereket, eggyel porszívóz, a maradékkal pedig simizi és bábozik neki.
(Persze, hiába van rengeteg kifogásom, azért alvások előtt sosem hagyom el az orrszívó-porszívót. Csak gyűlölöm, hogy emiatt az addig békés fektetési rituálénak mindig sírással és könnyáztatta manócskaarccal van vége.)

Tegnap délután, épp egy ilyen orrszívóharc előtt így morfondíroztam: taknyos is vagyok, meg úgysem tudom, milyen, hát kipróbálom magamon ezt az orrszívócuccot. Mi bajom lehet? Beállítottam a porszívó erősségét a Bencénél megszokottra, az orromhoz emeltem a műanyag csövet, nagy levegőt vettem, és jó mélyre bedugtam...

Most egy kicsit tékablogos leszek, bocs...

Aztakurva! Ez nagyon durva. Az egy dolog, hogy tényleg egy pillanat alatt eltűnik a nyálkás cumó az orr belső felületéről. De van egy pont, a legmélyebb, amikor a csövön keresztül a porszívó vákumot képez, és közvetlenül az aggyal kerül összeköttetésbe. Úgyis mondhatnám, hogy rácuppan. Eközben valahol fentről (vagy lentről?), a fül mögül is kiszívja a taknyot, vagy inkább a garat felől, fogalmam sincs, sosem voltam jó anatómiából, na ez az a pont, amikor a gyerekek elkezdenek öklendezve köhögni.

Az érzés leírhatatlan, amint ezt a fenti bekezdés is bizonyítja. A kísérlet óta tökéletesen megértem a fiam, és együttérzek vele, ha sír orrszívás közben.

Miután lecuppantottam az orrszívópiócát az agyam legalsó pontjáról, addig finomítgattam a porszívó erősségét, hogy a szerkezet ezt az érzést már véletlenül se tudja reprodukálni. Igaz, ez a hatékonyságából is visszavett, de teszek rá. Végül is anyáink még Rakéta porszívóval csinálták nekünk, és azzal is működött.

Így is csak reménykedhetem, hogy egyszer valaha visszanyerem a fiam belém vetett bizalmát orrszívózás terén (de lehet, hogy ez kihat minden területre). Javaslom hát az újdonsült anyukáknak, hogy mielőtt szadizni kezdik a babájukat, magukon állítsák be a porszívó erősségét. Hátha ez üdvözítőbb, mint az én példám...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése