2012. december 5., szerda

Coming out - Negyven után szültem. Na és?

Bizony, bizony, megremegnek az ujjbegyeim, amikor leírom: Bencét 41 évesen szültem. És azóta betöltöttem a 42-diket is. Pffffff! Most lett oda a cool mutter imidzsem... Ha tovább olvasol, ezen az olyan féltve rejtett titkomon kívül megtudhatod azt is, hogy milyen volt "aggszülőként" babát várni és milyen most az "aggkismamaság".
De előtte még maradjunk egy kicsit simán a koromnál. Az éveim  már akkor kísértettek, amikor az Egyszercsak zenekarral elkészítettük első klipünket, és a Viva TV akkori zenei vezetője rögtön azt kérdezte: nem túl idős az énekesnő? Ekkor voltam harminc éves és ezért kellett utómunkával annyira kiégetni a klipünket, hogy a zenészek arca helyén szinte csak foltok látszottak.
És azóta is folyamatosan az éreztetik velem, hogy valamihez idős vagyok. Hát most először szeretném alázatosan és tisztelettel megjegyezni: mindenki bekaphatja. Elég volt. Úgy szeretném mostantól az életem minden pillanatát megélni, hogy a dolgoknak épp akkor és ott van a helyük, amikor történnek, és én pont a legmegfelelőbb korba érkeztem, hogy mindazt átéljem. Leszek én még zenei szupersztár is hatvanévesen. Ennyi.
A várandósságról általában kijelenthetjük, hogy negyven felett csak azért nagyobb szívás, mert némely vizsgálatokon többször kell átesni, és van olyan is, amit egy fiatalabb anyukának egyáltalán nem javasolnak, nekünk viszont annyira ajánlott, hogy szinte kötelező.
Ide tartozik a vércukorterheléses vizsgálat, amikor egy pohár vízbe gusztustalanul sok cukrot kevernek, majd óránkénti vérvételekkel (ivás előtt, majd utána 1 és 2 órával, ha jól emlékszem) kutatják a terhességi cukorbetegség jeleit. A mázlista fiataloknak ebből a hányadékból csak egyet kell legyűrni. Nekünk, vénasszonyoknak viszont kettőt. Jó hír, hogy lehet bele citromlevet tenni, amitől ugyan nem lesz kevésbé gusztustalan, viszont élénk fantáziával akár limonádénak is képzelhető, és így egy fokkal fogyaszthatóbbá válik. A vizsgálat azonban nemcsak a lötty miatt durva, hanem a velejáró várakozással. Mert ahogy az egészségügyben általános nézet, hogy a beteg ember ráér, úgy a kismamákra ezt fokozottan kiterjesztik. Valami olyasmit gondolhatnak, hogy a célbaért spermiumok számával arányban megnövekszik a kismama szabadideje. Tök mindegy, hogy ez a dolgozó nőkre - ahogy rám sem volt - egyáltalán nem igaz, akkor is végig kell ülni minden vizsgálatot, ha közben kitör az Armageddon, és az ember az egyetlen, aki meg tudja menteni a Földet. Így esett, hogy a vércukorszint vizsgálatot én kétszer ültem végig.
Aztán jött a magzati szívultrahang. Erre szívesen mentem, hiszen minden egyes ultrahangvizsgálatot úgy tekintettem, mint egy randevút a babámmal. Külön pikantériaként éltem hát meg, hogy nem is vele, hanem mindjárt a szívével randevúzom. Itt (az 1-es számú női klinikán működő alapítványnál) egyáltalán nem várakoztattak meg, és egy fantasztikusan okos és jó humorú főorvos asszony végezte a vizsgálatot. Naná, hogy ezt is kétszer éltem át, pedig csak egyszer kellett volna. Túl korán mentem az elsőre, és a dokinő visszarendelt a huszadik héten időszerű vizsgálatra. Így kétszer is megnyugodhattam  felőle, hogy Bence szíve rendben fejlődik.
Hogy valami jót is mondjak az egészségügyi eseményekről, óriási pozitívumként éltem meg, hogy a labor- és EKG-vizsgálatokra soron kívül hívtak be, gondolom, ezzel óvják a várandósokat a rendelőintézetekben fokozottabban előforduló fertőzésveszélytől.
De még ez sem tudott tompítani a genetikai vizsgálattal járó gigaszíváson. Már önmagában az is vitatott a nők, anyukák körében, hogy szabad-e ezt a vizsgálatot engedni elvégezni. A vizsgálat két esetben javasolt: az egyik, ha a családban előfordult már bármilyen genetikai okokra visszavezethető betegség, a másik pedig az anya éltes kora. Én azt gondoltam, vállalom azt az igen csekély, ám mégis létező rizikót, amivel a vizsgálat jár, cserébe azért, hogy teljesen megnyugodhatok Bence egészsége felől.
Ezért hát ismét ellátogattam az 1-es számú klinikára, ez alkalommal azonban remegő térdekkel. A vizsgálat többféle lehet, az én esetemben magzatvíz-mintavételre készültek, ami egy hatalmas tűvel történik a hasfalon keresztül.
Mit mondjak, be voltam... rezelve. (Létezik még ez a kifejezés egyáltalán? Vagy ezt is én mentettem át az elmúlt ezredből?)
Annak ellenére, hogy előre egyeztetett időpontra mentem, ültem egy fűtetlen folyosón, körülbelül 3 órát, amelynek az első felében az történt, hogy kaptam egy kódot, amivel behívtak, aztán felvették az adataim, majd újra kiküldtek a folyosóra fázni. Két óra múltán még mindig nem tudtam, hogy pontosan mikor végzek. Aztán egy újabb óra múlva behívtak, egy orvos leültetett, elmondta, mi fog történni, és hogy mikor jöjjek vissza a konkrét beavatkozásra. Egy pillanatra azt hittem, hogy mégis celeb vagyok, ez meg itt a kandikamera, de aztán kiderült, hogy ez maga a valóság, és hogy tényleg egy időpontra vártam 3 órát.
Mondom, egy kismama legnagyobb erénye a türelme...
Visszatértem tehát a megbeszélt időpontban, még remegőbb térdekkel, ezúttal Apucival az oldalamon.
Kivételesen fél óra várakozás után be is hívtak. Egy doktornő végezte el a beavatkozást, amelyről dióhéjban annyit, hogy tulajdonképpen ugyanolyan, mint egy bármilyen vérvétel, leszámítva, hogy egészen fura helyen érzed a szúrást, és közben eluralkodik rajtad a pánik, hogy nehogy levegőt vegyél a konkrét "tartsa benn" utasítás ellenére, és ezzel Te okozz valami nagyon nagy bajt a babádnak.
Sikerült benntartani, megúszni, fellélegezni.
Végre újra kinn voltam a folyosón, persze még kellett valami papírra várni.
Látva a pasim feszültségét, aki nem arról híres, hogy szívesen várakozik órákig egy csomó nagyhasú nő között, vagy talán a megkönnyebbülésnek köszönhetően, úgy döntöttem, megtréfálom a körülöttem ülő fiatalabb és - ezen a tényen felbátorodva - nyíltan engem bámuló kismamákat. Gondoltam, ha lúd, legyen kövér...
"Képzeld, Drágám! A doktornő el sem hitte, hogy 51 éves vagyok!" - kurjantottam el magam, majd úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy minden szempár ránk szegeződik. Nem tudom elmondani, mennyire röhögtem odabent. Szerintem még Bence is röhögött.
A genetikai vizsgálat eredményéért persze karácsony előtt, december 23-án kellett visszamennem. Akkor már csak egy órát vártam egy orvosra, hogy tőle kapjam meg a papírt és ne egy asszisztenstől. Szó szerint egy percet voltam odabenn. Botrány. Na mindegy.
Asszem, össz-vissz ennyi "hátrány" ért a koromból kifolyólag a terhesség alatt.
És hogy milyen ennyi idősen kismamának lenni? Mókás. Belenézni a tükörbe karomon a fiammal,
és azt gondolni, hogy tulajdonképpen a nagyanyja is lehetnék, ha az első randim összejön. Mókás egy hatvan körüli ismerőstől megkapni a kérdést, hogy hogy bírom a babázást az én koromban. És mókás belegondolni, hogy mikor Bence érettségizni fog, én hatvan éves leszek. És a sok cinikusmókás után egy igazimókás...
Mókás önfeledten tornyot építeni műanyag bödönökből csak azért, hogy aprócska kezek lerombolhassák. Ezért ahelyett, hogy a korom felett keseregnék, inkább minden pillanatát élvezem. Szeretnek engem az égiek, hogy mindezt átélhetem.



Aki kíváncsi rá, megnézheti, hogy milyen öreg voltam harmincévesen. Aztán bekaphatja. :)





7 megjegyzés:

  1. Amikor én születtem, anyám volt az öreg anyuka a kórházban. Vidéken- Sopronban- csodájára jártak, h van egy nő, aki 30 évesen szülte az elsőt. Aztán kiderült, h az az előnye, h ő tovább marad fiatal, még ma is le tagadhat 10 évet minimum! Úgyhogy szerintem is bekaphatja mindenki, aki szerint nem 30 felett kezdődik az élet! :)

    VálaszTörlés
  2. <3
    amúgy meg szeretnék én 42 évesen ilyen jó bőrben lenni, nah meg minimum 1 (de inkább 2) gyerekkel az oldalamon.

    VálaszTörlés
  3. Én a 47. születésnapom után 2 héttel szültem Mikit. Jó, ő a második gyerekem, de akkor is...:) Az én esetemben már akkora a döbbenet, hogy a legtöbb embernek csak egy "bátor vagy..."-ra futja. És hogy én hogy rühellem ezt a mondatot...

    Tamara (Dósai) vagyok és persze gratulálok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Tamaraaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!
      Nekem ezt még nem mondták... :)
      Puszi, és én is gratulálok!!!!

      Törlés
  4. Bár én nem szültem ilyen "öregen":) (31 és 37), azért én is megkaptam párszor a másodiknál... Viszont én a 14-33. hét között kéthetente ittam meg azt a trutyit, amiről annyit, hogy ha a bolti üveges citromléből teszel bele, akkor (mivel az gyárilag is cukros) eleve fals lesz az eredmény, hiszen az + X gramm szénhidrátot jelent:( ezért aztán igazi citromot vittem, szerintem a terhességem alatt én voltam a citrom-felvásárló a zöldségesnél:) Nekem olyanokat mondtak még ezek alatt a vizsgálatok alatt, hogy: "ki ne hányja, mert akkor kezdhetjük az egészet elölről", vagy ha "befogja az orrát, úgy nem olyan borzasztó", stb. A várakozások közben pedig kiolvastam 2 könyvet:)))

    VálaszTörlés
  5. Ja, Tolnai Csilla voltam, álnéven:)

    VálaszTörlés
  6. Szia Fruzsi! Nem vagyok kommentelő típus, de sotés élményeidet olvasva csak néztem. Én most voltam a Bajcsyban hasonló vizsgálaton (CVS), ott is kellett várni a tanácsadásra, de az tényleg tanácsadás volt, UH, családfa, beszélgetés. A beavatkozás előtt tájékoztattak, közben kedvesek voltak (valószínűleg nem volt túl egészséges az arcszínem), még ebédet is kaptam a kórházban, mert csak délután engedtek haza. Szóval egy tündéri elitosztag, hatékonyak, támogatóak. Ha nekifutsz még a babavárásnak, legközelebb inkább oda menj. :)

    VálaszTörlés