2013. január 26., szombat

1 vodka és 6 pohár Húb_meg - avagy tipegés a pesti éjszakában

Van az a lelkiállapot, amikor nincs mit tenni. Inni kell. Mázli, hogy épp akkor tör Rád, amikor pont bulizni mész. Így jártam én is tegnap éjjel. Rámtört. Indultam. Ittam. Ittam. Ettem. Ittam. Röhögtem. Ittam. Röhögtem. Röhögtem. Ittam. Hazajöttem.

Hetek óta szerveztem, hogy tegnap éjjel el tudjak menni bulizni. A legfőbb apropó az volt, hogy kis Fru tegnap ünnepelte a szülinapját a haverjaival, és erre a "partyra" én is hivatalos voltam. Azt gondolom, az embernek addig kell elmennie a gyermekei meghívására, ameddig azok meghívják. Sosem hittem volna, hogy amikor ő húszéves lesz, én még mindig "elférek" a barátai között.

Ezt a partyt szerveztem össze egy barátnőzéssel: Adrával vágtunk bele a pesti éjszakába. Vele még a kórházban feküdtünk egymással szemben két hétig. Mi kell, ha nem ez egy igaz barátsághoz? Hisz "gyorstalpalón" ismertük meg a másik családját, barátait, bánatait, gondolatait, humorát, és persze babáját is.

Szóval, készülődni keztem. Helyesebben kezdtem volna, mert Bence mindig megérzi, ha elmenni készülök, és extra nehezen alszik el. Most is így tett, így persze nyolc óra húszkor még mackónaciban görnyedtem az ágya fölé és könyörögtem, hogy ne álljon föl hatszázhuszonötödször. Aztán egyszercsak legyőzte őt a fáradtság, és végre elkezdhettem készülődni.

Eközben alakult a lelkiállapot, amit a bevezetőben emlegettem. Egy dialógus hívta életre. Tudjátok, egy olyan beszélgetés, ami elkerülhetetlen, amibe leginkább senki sem szeret belemenni, és ami ha megtörténik, egy elképesztően nagy, feketén tátongó, némán kongó űrt éget a lelkedbe.
Nnna, így történt az alapozás, közben persze öltözés, smink, meg minden, és az elhatározás, hogy az imént kialakult űrt majd kiiszom magamból.
Végre megérkezett Adra is, ahogy megbeszéltük, taxival, és indulhattunk első helyszínünk, az Akácfa söröző pincéje felé.

Út közben vagy négyszer hívott Fruzsi egyik haverja, aki lelkesen fejtette ki a telefonban, hogy nem hitte el, hogy eljövök a bullerra, és ennek tiszteletére egy pohár vodkára vagyok a vendége, amit már ott is szorongat a kezében. Aztán megérkeztünk a célállomásra. Ahogy beléptünk, minden szem ránk szegeződött, ám kellemes csalódásként ért a felismerés, hogy a pillantásokból nem a "Hogy a fenébe kerül ide ez a vén szipirtyó?", hanem a "Ki ez a két jó csaj?" kérdést lehetett kiolvasni.

Adra kérésére a mellékhelyiség felé vettük az irányt, és ekkor ért az első villámcsapás szerű felismerés, amely egy harsány sikolyt váltott ki belőlem. Egy kábé negyvenes, üveges tekintetű elmebeteg egy laza mozdulattal alámnyúlt. Hát antrénak elég hatásos volt. Azonnal szimpatikussá vált a hely. Be is menekültünk ketten együtt Adrával a vécébe, nagy ívben tettem rá, hogy mit gondolnak a kintiek, annyira sokkolt az élmény.
Kifelé menet a zombi az ajtó előtt várt bennünket, én odéblöktem őt, de Adra később mesélte, hogy a pasi úgy ment felé, hogy majdnem visszatolta őt a vécébe, alig tudott mellette kicsusszanni.
Utólag már nem csodálkozom: az otthoni drasztikus nyitányt csak valami elmebeteg folytatás követhette.

Aztán belefogtunk Adrával, hogy felfedezzük a pincehelyiséget, ahol Fruzsiék már vártak minket.
Egy feliratból kiderült, hogy ezt nem erről a helyről kell megközelíteni, hanem az utcára ki kell menni, és az Akácfa utcában egy másik ajtón bemenni, ami levezet a pincébe. Így is tettünk, kimentünk az ajtón, befordultunk a sarkon, megtaláltuk az ajtót, beléptünk...
...és ugyanabban a lepattant krimóban találtuk magunkat csocsóstul, vécéstül, zombistul.
Ez a fönti kocsma ugyanis egy sarkon van, és két bejárata van, mint azt így nagy röhögve felfedeztük.

Aztán végre megtaláltuk a pince bejáratát is egy rendkívül ellenszenves kidobóemberrel együtt, aki a fenti élmény után már nem tudott felzaklatni.
Amikor beléptünk, Fruzsi mind a negyven barátja félrészegen épp boldog születésnapos nótákat kántált, míg Fruzsi pironkodva a fejét fogta. Az engem váró haver már nyújtotta is a vodkát, gondosan megnézte, hogy megiszom-e húzóra, majd ő is lenyomta a sajátját. Az ital leginkább a saját fiatalságomat juttatta eszembe, amikor még én is ilyen lelkesen ittam ezt a szart, mielőbbi hatást remélve.

Ezt követően Adrával felkerestük a pultot, ahol a napi ajánlatnak köszönhetően a wiskey-cola kombó mellett döntöttünk, mint kicsapongásunk kizárólagos itala. Innentől az este már békésebben hömpölygött, miután a fiatalokkal váltottunk néhány szót, leültünk, hogy belefogjunk a sok-sok mesélnivalóba, amit babázás mellett igen körülményes megosztani egymással.
Két pohár után a társasággal együtt mi magunk is úgy döntöttünk, hogy továbbállunk.

Elköszöntünk hát, és elindultunk megkeresni az utca híres gyrososát, hogy végre zsírral béleljem a gyomrom és ágyazzak meg az eljövendő wiskey-coláknak.
Megtaláltuk. Vettem gyrost. Utána pedig magassarkúban tipegve küszködtem a szörmekabátomon (nyugalom, műszörme) végigcsurgó zsírral, miközben tömtem az arcom.
De a kedélyem határozottan pozitív irányban változott.

Beültünk Adrával a második helyre, aminek a neve már nem jut eszembe, csak az, hogy valami Pub, és hogy a kirakatban lévő két székre készített takaróból sejtenünk kellett volna, hogy néhány ott töltött perc múltán iszonyatosan fogunk vázni. Nem sejtettük. Takaróztunk. És persze wiskey-colát ittunk. Meg ropit ettünk. Ebbe az idillbe csatlakozott be Juci barátnőm, aki biciklivel közelítette meg a tett helyszínét.

Két pohár ital és két zacskó ropi után innen is távoztunk, és átkecmeregtünk az Ellátó Kertbe, ahol végre személyesen is bemutatkoztam Judynak, a messze földről (és az Ellátóból) híres pultosnak, aki mellesleg marketing cégeknél is dolgozik napközben. Én Apucin keresztül ismertem őt, hiszen a pasim és a barátai minden évben ellátogatnak nyáron az Ellátóba Judy szülinapjára, és ezen a jeles eseményen egyszer nekem is volt szerencsém részt venni. Ám kiderült, hogy Judy engem sokkal inkább a reklámszakmából ismer, illetve a beazonosítást Maxnak köszönhettem, akivel Judy a reklámipart, jómagam pedig a Satöbbi zenekar szekerét tolom.
Mindegy, Judy jó arc, ennyi. Itt is betoltunk egy wiskey-colát és egyre emelkedettebb hangulatban csacsogtunk a csajokkal.

Kifelé menet pedig Adrával levettük Jucit egy szál cigire, és együtt elszívtuk. Ez két szempontból fontos a számomra: egyrészt másfél éve nem dohányoztam, úgyhogy eléggé hiányzott, másrészt soha így még csutkára nem szívtam cigit, mint ezt ott. Tényleg a vége a füstszűrőnél koppant. :)
Nem akarok visszaszokni, de hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól. Az viszont biztos, hogy utána büdösnek éreztem magam, másnap, vagyis ma meg úgy éreztem, mintha az egész éjszakát végigdohányoztam volna.

Áttipegtünk a Mika Tivadar Mulatóba, amiről a mai napig nem tudom, hogy mit csíp rajta az "úri közönség". Szerintem szar hely, de alávetettem magam a többség (Adra és Juci) akaratának.
A pultnál ismét felmerült a mit igyunk kérdés, Adra természetesen wiskey-colára szavazott, és amikor felismertem, hogy egy újabb pohár italt készülünk meginni, a pultos felé kibuggyant az arcomból egy "Húbazdmeg" sóhajtás. A pultos kérdő pillantására benyögtem, hogy két húbazdmeget kérünk, mire a srác egy szó nélkül elénk csapott két fejjel lefelé fordított korsót, jeget pakolt a tetejükre, majd mindkettőt megtűzdelte szívószállal. Amikor pedig szigorú tekintetű kolléganője odaböffentett egy  "Ezmi?" felelősségrevonást, a srác így válaszolt: két Húbazmeg. Vinnyogtunk a röhögéstől. Aztán kértünk két wiskey-colát.

Ezen italok mellett tettünk pontot a csacsogás és az este végére.
Hazafelé a taxiban még gondolkodott a gyomrom, hogy felforduljon-e vagy nyugodjon békében. Szerencsémre épp a rosszullét előtt egy perccel kiszálltam az autóból, és a hajnal jeges levegője egy pillanat alatt helyrehozott.

Három órakor értem haza. Látszólag vidáman, belül sötét űrt cipelve.
Bence hatkor ébresztett. De neki megbocsájtom. Mert az űr minden egyes mosolyától egy iciri-picirit összeszűkült, míg estére szinte már el is tűnt.
Még meggondolom, hogy ezt az írást fennhagyom-e akkor is, amikor ő már tud olvasni.


4 megjegyzés:

  1. Hát, sajnálom a feketeűrt. Nálam 12 év után kezd kibontakozni...
    De a bulizás, és másokkal találkozás egész jól javít a helyzeten. :)
    Átmenetileg...
    De amíg az űr az összehúzódás utáb egy következőt nem dobban, addig jó.

    VálaszTörlés
  2. Én egy ilyet egy hétig pihenek ki:) vagy tovább....de megéri!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ennyit kábé két év alatt nem ittam, mint ezen az estén. :)

      Törlés