Mire vállalkoztam?

Illusztráció: Laár Györgyi

Bizony, mint annyi kismama, én is hamarosan saját vállalkozásba kezdek. Ennek részleteit természetesen itt osztom majd meg először, ha itt az ideje. 

Amiért mégis szóba kerül most mindez, az az, hogy ma Györgyi barátnőmmel szinte egész nap ennek a vállalkozásnak az ügyeit intéztük. Azért vele, mert ő ebben "a dolog"-ban a társam. Így lehet, hogy találkoztunk ma transzfernyomás-specialistával, kettővel, valamint smasszerkinézetű árukihordóval nyolccal, de lehet, hogy tízzel is, és egy olyan üzletvezetővel, aki üvegajtó mögött ül, végtelen ápolatlan, a flanellinge felső zsebében pénzgugira dudorodik, és annyira kellemetlen személyiség, hogy Györgyi legyen a talpán, aki hajlandó tőle bármit kérni. Mert Fruzsi már az első találkozásnál besokall.

Földöntúli élmény volt a tíz smasszerből legalább ötöt mozgásra bírni, majd letipegni a kocsihoz, miközben egyikük cipeli a szajrét, amit vásároltunk. Eldöntöttük Györgyivel, hogy legközelebb rengeteg papírpénzt hozunk (az anyagi helyzetemet tekintve ezt azt hiszem ötszázasokkal oldom meg), és fizetésnél úgy csapjuk ki a zsebünkből, mint a zöldségesek, vagy méginkább butikosok, akik a mutató és középső ujjaik közé csípik a pénzköteget, és a hüvelykujjukkal pörgetve számolják. Hűűűűűűűű, de várom!

De nem panaszkodhatom. A vállalkozásunk kapcsán már eddig is rengeteg vidám pillanatot élhettünk meg Györgyivel. Tegnap éjjel tíz órakor például kénytelen voltam felhívni őt, hogy egy telefonos tárgyaláson elmagyarázzam neki, hogy hogyan rímel a következő négysoros:

"Hová mész csibe?
Megyek a csibe bölcsibe.
Mit csinálsz te ott?
Amit a nagy csibe csak kicsibe."

Miért volt erre szükség? Mert Györgyi egy másik négysorost ismert, ami szintén a csibéről és a bölcsijéről szólt, de nem pont így, ahogy én tudom, és nem hitte el, hogy ez így van.

De ez még csak a vidámság elejét jelentette a tegnapi üzleti csetelésünknek majd későbbi megbeszélésünknek. Ugyanis írtam Györgyinek, hogy az én verzióm akkor működik, ha az ember ráénekli a Boney M zenekar "brándöindövind, sálálálálá" című dalára.
"Brown girl in the rain?" - kérdezett vissza Györgyi, aki később bevallotta, hogy nem az angol tudásom, hanem a sálálálálá alapján jött rá a szám címére.
 Nnnna, ezek után hívtam föl telefonon, hogy el is énekeljem neki a dalt, így téve a vita végére természetesen egy "Fruzsinak van igaza" szellemiségű pontot.

Így esett, hogy az éjjel tízórás munkatelefon elején anélkül, hogy bármit mondtunk volna, percekig vinnyogva röhögtünk Györgyivel a vonal kétoldalán. Aztán amikor végre levegőhöz jutottam, elénekeltem neki a kérdéses nótát, benne pedig végre kialakult a "Fruzsinak van igaza" vélemény. Az már mellékes, hogy a megbeszélés végén, közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy a kérdéses dalt mégsem használjuk fel "a dolog"-nál.

Hát így vállalkozom én. De hogy mire?
Később kiderül...

Annyit elárulhatok, "a dolog" erősen Györgyi fantasztikus látásmódjára, és rajzainak humorára épül.
Érdekel Titeket, hogy hogy nézek ki az ő világában én?

Hát így. (A bal sarokban.) Ez a Caminos sétámon írt leveleimből tervezett könyvhöz készült illusztráció.
Apropó! Sokan írtátok, hogy szeretitek, ahogy írok. Az jutott eszembe, hogy megfelelő érdeklődés esetén akár közzé is tehetem itt a Caminos leveleimet. Mit szóltok? Igaz, hogy 5 éve mentem végig rajta, de az élmények azért elég "giretfruzsisak".