Férfigének - elmélkedés férfiakról, fociról és szeretetről

Van az úgy, hogy valami olyasmit fedezel fel a fiadban, amit egyébként másokban utálsz, azonban vele kapcsolatban egy "de édi" felkiáltással félreteszed az averziód. Sőt, van úgy, hogy ezzel az alapvetően "undi" tulajdonsággal együtt még egy kicsit jobban is szereted. Ez felvet bennem egy csomó kérdést, amik leginkább a szeretetet és az elfogadást érintik.











Történt mostanában, nem is egyszer, hogy amikor Bencével egy focipálya mellé értünk, és odabenn éppen meccs "folyt", akkor a kiscsávót valami megbabonázta, és ha befordítottam a pálya felé, hosszas perceken át képes volt a játék menetét figyelemmel kísérni. Nem hiszem, hogy értette, de hogy módfelett érdekelte, az tuti.

És akkor itt most meg is állnék egy picit. Azt vágjátok, ugye, hogy egy egy éves babáról beszélünk?
EGY ÉVES!!!! ÉS MÁR ÉRDEKLI A FOCI!!!!

Először felröhögtem. Mert vicces volt az a gondolat, hogy a férfiakba genetikailag van beoltva a foci szeretete. (És ebből kiindulva nyilván egy csomó minden más is.) És ha ez így van, akkor ez a sportmánia, ami bennünket átlagos nőket annyira tud idegesíteni, tulajdonképpen "csak" egy adottság, amit a "Nagy Alkotótól" kaptak. De akkor mért is utáljuk annyira ezt a pasikban? Főként, hogy amikor babák, akkor még annyira cukinak tűnik...

És akkor hogy is van ez? Ha a "focirajongó" történetesen a fiam, akkor nem zavar? Ha a pasim, akkor igen? És hol van a zavar/nem zavar határa? A szeretettől függ? Ha valakiben zavar, akkor nem szeretem eléggé? És miből áll elfogadni? Ha a fiamról van szó, semmiből. Na jó, egy mosolyból.

És ha másról van szó, mi kell az elfogadáshoz? Eddig elég sok odafigyelés és tudatosság szükségeltetett. Már amennyire sikerült... Mert számomra érthetetlen és megmagyarázhatatlan volt eddig, hogy hogyan lehet ennyire lelkesedni azért, hogy 22 ember egyetlen bőrdarabbal szórakozik, olyannyira, hogy emiatt más emberek (szurkolók) egymásnak tudnak esni, vagy megint mások (gazdagok, politikusok) milliókat tudnak befektetni (szerintem elherdálni) ahelyett, hogy ebből a pénzből  pölö megmentenének egy veszélyeztetett állatfajt a kihalástól.

De most, hogy Bence focirajongó lett, úgy érzem, semmi bajom azzal, hogy a férfiak szeretik a focit. Mert ez a szenvedélyük egy olyan, őket tőlünk nőktől határozottan megkülönböztető adottságuk, mint az, hogy fütyijük van (bocs, de ez mégis egy babás blog). És ha ez így van, akkor meg miért csesztetnénk őket ezért? Nem tehetnek róla. És erre az egyéves fiam tanított meg. Hát nem nagyszerű?

Srácok! Nézzétek csak azt a bugyuta játékot! Engem nem zavar. (Már.)