"Vár egy új nagy találkozás.
Vár egy új rácsodálkozás."
Emlékeztek erre a "Gyöngyös Klári"-dalra?
(fiatalabbak: Katona Kláriról van szó, akinek egy időben az imidzse miatt veri
trendi gyöngyök fityegtek a hajában.)
Ma május 16. van.
Egy barátom, aki asztrológiát
tanult, megnézve a személyes asztrológiai/asztrozófiai képletem,
figyelmeztetett, hogy ma egy meghatározó beszélgetésben/találkozásban lesz
részem.
Ezért nagyon vártam már ezt a napot. Azt gondoltam,
hogy rendkívül spirituális lesz.
Hadd meséljem el Nektek, milyen volt idáig.
6:30-kor keltem a rendkívül kényelmes albergueben, és
mint azt Filomitól megtudtam, a füldugóim ismét hatalmas horkolástól mentettek
meg az éjjel. Nem tudom, miért, de ő elvből nem használ füldugót, és közölte
velem, hogy bár van neki, de makacsul kitart eme elhatározása mellett. Ő tudja…
Mondtam neki, hogy ez a szememben maximálisan kimeríti az önsorsrontás
fogalmát.
(Minek az olyannak füldugó, aki sosem tuszkolja be azt
a megfelelő helyre? :)
A reggeli pakolás viszonylag rendben telt, ma csupán a
pizsamafelsőmet és a törölközőmet hagytam el. :)
(Eddig már elhagytam a termopulcsimat, de magyar
barátaim a burgosi Decathlonban vettek egy tökéletesen ugyanolyat nekem, amit
elhagytam, illetve a multifunkciós sálamat is elhagytam, de Filomi talált nekem
egy sokkal jobbat. Aztán elhagytam még a fogkefém és a fogkrémem, meg a
tusfürdőm, de ezeket pótoltam az első supermercadoban (szupermakret).)
Nem tudom, hogy kelt lába a mai cuccaimnak, mert
esküszöm, figyeltem rájuk, és senki nem volt a szobában, aki elvehette, de
hinnem kell Csilla barátnőmnek, aki azt mondta, hogy a Camino elveszi, amire
nincs szükségem, és megadja, ami hiányzik. Ezek szerint mostantól félmeztelenül
kell aludjak...
Aztán betuszkoltam a csomagomba mind az 5 kiló kaját,
amit tegnap vettem Leonban. Amikor felvettem a hátizsákom, azonnal
megvilágosodtam: ha az ember biztonságra törekszik, annak súlya van... Így hát
az első bárban ott is hagytam 5 tonhalkonzervet, hátha úgy könnyebb a
haladás... Háááát, nem volt az.
Ma cirka 28 km-t mentünk együtt Filomival, de
esküszöm, negyvennek tűnt. Kivéve az utolsó nyolc kilométert, amit Hontanasban
(ejtsd: Ontanasz) megismert spanyol barátaimmal tettem meg. Ők heten mennek
együtt (hét férfiember), és hellyel-közzel törik az angolt, így semmi
nehézséget nem jelentett kommunikálni velük.
Nagyon fontos kérdésekről faggattam ki őket.
Az első a bikaviadal volt, mert még mindig élt bennem
az Agesben elfogyasztott bika emléke. :)
Mint megtudtam, a bikaviadal a Camino mentén nem túl
népszerű, úgyhogy nincs sok esélyem, hogy belefussak egybe. De véleményük
szerint egyszer mindenképpen meg kell nézzem, hogy tudjam, milyen is valójában.
A bika minden esetben meghal, kivéve, ha annyira
népszerű a közönség körében, hogy az egy emberként követeli a matadortól, hogy
hagyja meg az életét. (Ez elképzelésem szerint nagyon hasonló lehet az ókori
Rómában tartott gladiátor játékokhoz, amikor a közönség kérhette, hogy hagyják
életben a gladiátort.)
Ha a bika életét megmenti a közönség, a bikának soha
többet nem kell megküzdenie egyetlen matadorral sem. Ha viszont nem kérik,
akkor tulajdonképpen semmi esélye, mindenképpen meg kell halnia. Ha meghal,
akkor pedig bizony megeszik. :(
De nagy örömömre kiderült, hogy én biztos, hogy nem a
bikaviadalokat támogattam a vacsorámmal (Agesben),
mert állítólag a viadalon "elhunyt" bika annyira értékes, hogy azt
csak kiváltságosok (gondolom a matador és becses sleppje) fogyaszthatják el.
Szóval én csupán egy "mezei" bikát ettem a
múltkor.
A második kérdés, amit tisztáztam spanyol barátaimmal,
az az általunk "kézitenisznek" nevezett dilis spanyol sport volt.
Kiderült, hogy a labda belseje felér egy termetes kővel, amit gumival
burkolnak. Ezt ütögetik az elmebetegek (csupasz
kézzel) akár tíz méterről is a falnak, csakúgy, mint a fallabdát, és ha
valakinek rossz a technikája, bizony súlyos sérüléseket szerezhet a tenyerén.
Ennek megtárgyalásakor értünk barátaimmal az általunk
szállásként kiszemelt faluba, bár mint megtudtam, ők csak ebédelni térnek be
ide, és mennek is tovább a közel 8 kilométerre lévő Hospital de... valami (Orbigo) nevű faluba.
Nagyon készségesen segítettek megértetni magam a
szállásadóinkkal, így az eddigi utunkat tekintve legjobb szálláshoz, egy szinte
"nászutas lakosztálynak" számító kétágyas szobához jutottunk potom 6
euróért fejenként.
Aztán kezdődött a dínomdánom.
Háááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááát,
basszus!
Ettettek Ti már spanyolokkal?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Kikértek egy gigantikus salátás tálat, amibe mindenki
szabadon beleehetett, és fejenként további egy-egy tálat rogyásig megpakolva
sült krumplival, tükörtojással és sült szalonnával. Inni rendeltek maguknak
egy-egy sört, nekünk pedig egy üveg rozé bort. Aztán folytatták velünk a
borozást, így elfogyott összesen vagy négy üveg bor. (Volt rá 7 spanyol pasi,
és mi, a két magyar lány.)
Mi nem akartunk enni, de tömtek, mint a libát.
Együtt tunkoltuk a kenyeret a tojásba, faltuk a krumplit és a salátát, na meg a
cuppogós szalonnát (ők csak colesterónak hívták :)), és közben a két helyi
macska is degeszre zabálta magát. Utána jött a gyümölcs sárgabarack kompót
formájában, és mi természetesen azt sem utasíthattuk vissza, mert magunkra
haragítottuk volna a spanyolok összes (szám
szerint egy) istenét. :)
Ezután rendelték ki a tömény italokat, amikből mi a
gyengébb likőrt mertük csak meginni, míg ők egy kábé 50 fokos
"pálinkaszerű" gyanús löttyöt vedeltek. Mindezt a tűző napon,
rendkívül jókedvűen és hangosan fogyasztottuk el.
Ezután jött a spanyol nyelvlecke, amelynek keretében a
"coño" (ejtsd: konyjó) nevezetű, általam rendkívül kedvelt káromkodás
mind a 16 (külön hímnemű és nőnemű) változatát megtanították nekem, a
környékbeli spanyolul értő zarándokok nem kis derültségére. Hogy el ne
felejtsem, még le is írták, majd a nyomatékosság kedvéért el is mutogatták az
összes szervet, amit felölel a témakör. :) (Természetesen
csak ruhán keresztül.)
Mindezek után kifizették a számlát (szó sem lehetett,
hogy beszálljunk), és indultak tovább, biztosítva minket arról, hogy rendkívül
örülnek a találkozásnak, és bíznak benne, hogy reggel utolérjük őket, és együtt
tudunk reggelizni.
Ami meglepő, hogy mindezek után egyáltalán nem éreztem
magam még csak egy kicsit spiccesnek sem. Igaz, hogy a "szertartás"
legalább 2 órán át tartott...
Azon gondolkozom, hogy vajon ez volt-e az a talákozás,
amit az ismerősöm megjósolt, mert ha igen, akkor még jó sokáig kell a
spiritualitást kutatnom benne. Mindennek már vagy 2 órája, Filomi azóta is az
ágyban szunyál...
Én közben megfürödtem, kimostam a ruháim, és tettem
egy kellemes sétát a látványosságokban igencsak szűkölködő faluban.
Az előző napokból elfelejtettem néhány emlékemet
megosztani Veletek, úgyhogy most következzenek ezek.
Két napja például találkoztam egy 65 körüli német
hölggyel, aki akkora monoklit szerzett az úton, hogy esküszöm, rossz ránézni. A
jobb szeme alatt már fekete a duzzanat, őszintén szólva nem mertem megkérdezni,
mi történt vele.
Aztán szintén két napja láttam az első két lovas
zarándokot, két 50 körüli nőt, akik után lélekvesztve rohantam, legalább 2,5
km/órás sebességgel :), hogy tudjak róluk készíteni egy fotót.
Az imént pedig megismerkedtem egy brazil fiúval, aki
leginkább arról híres, hogy gyakorlatilag az összes lábujjáról leesett a köröm.
Gondolhatjátok, milyen guszta látvány...
Megkérdeztem, honnan indult, mondta, hogy ugyanonnan,
ahonnan mi, és azóta vagy tíz napot kellett pihennie itt-ott a lábai miatt.
Tényleg tiszteletem az összes férfinak, de meg kell állapítanom, hogy valahogy
a nők sokkal jobban bírják az itteni megpróbáltatásokat.
Ezt erősíti meg az a
tény is, hogy az eddig hellyel-közzel velünk tartó magyar fiú, Zoli, tegnap
Leonban azzal köszönt el tőlünk, hogy annak ellenére, hogy szinte minden
második nap buszozott, a lába felmondta a szolgálatot, így elvonatozik a
tengerpartra északra, és majd úgy 4-5 nap múlva csatlakozik hozzánk ismét. (Úgy gondolom, a férfiak kíméletlenebbek a
testükkel, és ennek minden esetben meg is isszák a levét.)
Hát ma így ennyi jut eszembe. A lábaim remekül
működnek, a lelkem is rendben van, a spirituális találkozás pedig, úgy látszik,
még hátravan.
Ölellek Benneteket!
Fruszíííííína (ahogy a spanyolok képesek mondani...)
Második levél
aznap
Miután írtam Nektek, volt még egy spirituális
találkozásom a vacsorával, ami teljesen betette nálam a kaput. Esküszöm, ennyi
evés megterhelőbb, mint 35 km gyaloglás tűző napon. :)
Megyek aludni.
Csók!
Dundika
Az előző részhez katt ide!
A következő részhez katt ide!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése